Mi történik a házunk táján?
Többen kérdezik mi van velünk, nem látnak mostanában sehol megjelenni borainkkal? Tájékoztatásul> Köszönjük szépen, megvagyunk és a legőszintébben mondhatom, hogy a megmaradásért dolgozunk, mint nagyon sok vállalkozó barátunk. Egyesek beismerik, mások pedig nem. Tán Ők nem akarják tudomásul venni a tényt, hogy olyan tendenciával csúszunk a lejtőn, amit jó ideig el sem képzelhettünk, hogy megtörténhet. De ezért én mégsem vagyok elkeseredve. A fejünk felett uralkodó "embereknek", a nyomorgatásuknak, a hazaárulásuknak köszönhetően, a tudatunkra ébredünk és igen mélyen átértékeljük a szabadság gondolatát mint olyat. Pl.: Ha az ember azt gondolja, hogy lehet egy mobiltelefonja, megveheti és úgy érzi az már a szabadság világa. Aztán ha nem érzi azt, hogy megtehetné, hogy legyen több, akkor korlátozva érzi magát. Így elkezd küzdeni azért az érzetért, hogy lehessen akár neki 300 is belőle. És azt hiszi, na ez már a szabadság. Azt kívánom mindnyájunknak, hogy rájöjjünk az 1 és a 300 sem szabadság ha meglehet akármennyi is. Az a szabadság, amikor végre rájövünk, hogy nincs szükségünk ezekre a dolgokra. Szeretettel ölelek mindenkit, és sikeres felismeréseket kívánok. Ne feledjük a legaljáról lehet a legnagyobbat rugaszkodni. Sz.V.Kata
2010-03-24 11:15:59
Borkóstolás Kesztölcön!
Szeretettel várjuk pincelátogatásra kiváló kesztölci borokkal, friss, házi készítésű pogácsával, kedves és emberi kiszolgálással a gazdák; Szabó József és Szabóné Velmovszki Katalin Időpontegyeztetés: 06/30 332 1442
2009-02-06 10:12:19
BIO
Minden kedves vendégünknek, kik érdeklődtek a BIO iránt, örömmel írhatom, hogy vége az átállásos éveknek és a 2007-es évjárat borai, már teljes egészében BIOszőlőből készültek. Mindannyiuknak egészséges, új évet kívánunk;
Bencekúti Pincészet
2008-02-11 18:08:01
Vers
2007 január hónapban, meghívást kaptunk Budapestre egy borklubba, ahol kiváncsian várták, hogy az Ászár-neszmélyi borvidékről eddig még ismeretlen Bencekúti Pincészet milyen borokkal tud bemutakozni.
Kesztölc és a bioszőlészet bemutátsa közben megkóstoltathattuk borainkat, s mint kiderült kellemes meglepetés érte a kedves résztvevőket. Olyannyira, hogy egy hölgyet megihlették a szép ízek és költött egy kedves kis verset. Fogadják szeretettel Önök is.

Napfény és szöllő, anya és lánya
Pilis lejtőin érik csendesen

Északról védve Kesztölc völgyébe
Finom borokká, válik ízesen

Fehér és vörös, száraz és édes
Kerek ízekkel kínál kedvesen.

Köszönjük Olasz Etelkának, Bp. 2007.jan
2008-02-11 17:42:23
Születésnap!
Örömmel vettük az eseményt mi is, akik olyan sokat dolgoztunk rajta, hogy 2006. Október 24.-én megszülettet pincészetünk honlapja. Köszöntjük Kedves Látogató és reméljük tetszeni fog a mi kis világunk, hisz Önnek készült. Üdvözlettel, Sz.V.Katalin
2006-10-24 22:46:37